La Pesanteur et la Grace.
Paris, 1991,
France Loisirs.
(Északi korona. Corona borealis. XIX. Szám.)
A kereszténység azért vált totalitáriussá, hódítóvá, pusztítóvá, mert nem az Isten e világon való hiányának és nem-cselekvésének fogalmát bontakoztatta ki. Éppúgy kötődött Jehovához, mint Krisztushoz. A Gondviselést az Ótestamentum sablonja szerint fogta fel.
***
Isten Mózesnek és Józsuénak merőben időbeni ígéreteket tett, olyan korban, amikor Egyiptom a lélek örök üdvösségére törekedett. Elutasítván az egyiptomi kinyilatkoztatást, a zsidóknak olyan Istenük lett, amilyet megérdemeltek: hús-vér Isten, kollektív Isten, a száműzetésig lélekhez nem szóló Isten (talán csak a Zsoltárokban?)… Az Ótestamentum alakjai között csupán Ábel, Hénoch, Noé, Melkizedech, Jób, Dániel tiszták. Nem is meglepő, hogy annak a paradicsomi tájnak a meghódítói, ahol az azt létrehozó civilizáció felépítéséért egy szalmaszálat nem tettek keresztbe, de amelyet mészárlások kíséretében romba döntöttek – sok jóval nem rukkolhatott elő. „Nevelő Istenről” beszélni egy ilyen nép kapcsán kegyetlen tréfa.
Semmi meglepő nincs abban sem, hogy ilyen alapokon álló, velejéig romlott, még inspirációjában is e szörnyű hazugsággal terhelt civilizációban – a miénkben – annyi rossz van. Izrael átka ül a kereszténységen. A kegyetlenkedések, az Inkvizíció, az eretneküldözések mind-mind Izrael hatása. A kapitalizmus is Izrael – amely kapitalizmus különösen Izrael legádázabb ellenségeinél sarkosodik ki.
Ember és Isten között csak a Közvetítő személye teremt hidat. Kívüle nincs személyes érintkezés, és nélküle Isten jelenléte az ember számára nem lehet más, mint kollektív, nemzeti. Izrael párhuzamosan döntött a nemzeti Isten mellett, és utasította el egyúttal a Közvetítőt. Talán egész lassan fordult a monoteizmus felé, de mindig visszacsúszott – és nem tudott nem visszacsúszni – a törzsi Istenhez.
***
A természetfelettivel kapcsolatban álló ember lényege szerint király, mert – ugyan a végtelenül kicsiny alakjában – a társadalomba a transzcendencia fényét sugározza. A társadalmi hierarchiában elfoglalt helye azonban teljesen lényegtelen.
A társadalmi rendben döntőbb befolyásra csak olyan tehet szert, akibe több szorult a fenevad energiájából. Ő viszont nem részesülhet a természetfelettiben.
Mózes, Józsué példája mutatja, hogyan részesednek a természetfelettiből azok, akikben sok a társadalmi energia.
Izrael a természetfelettinek társadalmi szinten történő meghonosítási életkísérlete. Feltételezzük, hogy amit ebből ki lehet hozni, ki is hozták. Kár is belemenni: az eredményben megmutatkozik miféle isteni kinyilatkoztatásra képes a fenevad.
Ézsiás elsőként áraszt tiszta fényt.
***
Mégis, kellett, hogy Izraelnek legyen valami része Istenben. Mindazon rész, ami spiritualitás és természetfölötti nélkül megadhat. Erre a nem-tudásra, erre a sötétségre választatott. Ekként érthetők Ézsaiás szavai: „Megkeményítettem szívüket, hogy ne hallják beszédemet.”
Ezért mocskos a bűntől minden Izraelben, mert a megtestesült Istenségben való részesedés nélkül semmi tiszta nincs, és azért, hogy e részesedés hiánya nyilvánvalóvá legyen.
***
A tudat szennyes lesötétülése, amelyet a zsidóság nyilvánvalóvá tesz: Jákob harca az angyallal. „Az Örökkévaló… majd tettei szerint mond ítéletet Jákob fölött. Kora gyermekkora óta fivére helyébe tolakodott, és érett korában győzedelmeskedett egy Isten fölött. Harcolt egy angyallal és legyőzte, az pedig sírva rimánkodott kegyelemért…”
Ugye a legnagyobb szerencsétlenség, hogy Isten ellen hadakozunk, és nem győzetünk el?
***
Izrael. Néhány prófétát leszámítva minden szennyes és kegyetlen – mintha sorsszerű volna – Ábrahámtól végig az egész vonalon. Mintha csak ordítana róla: vigyázat, ez maga a rossz!
Vakságra választott nép, a Krisztus hóhérául választott nép.
***
A zsidóság, e maroknyi gyökerét vesztett, gyökértelenségében az egész földkerekséget magával rántotta. Hatása a kereszténységben azt eredményezte, hogy a saját múltjához képest gyökértelen dologgá lesz. A reneszánsz újragyökerezési kísérlete megbukott, mert orientációjában keresztényellenes volt. A „felvilágosodás” irányultsága, 1789, a laikusság stb., ezek a fejlődés hazugságával még sokkal inkább elmélyítették az amúgy is mélységes gyökérvesztést. A gyökereitől elmetszett európa a gyarmatosítások által pedig elmetszette gyökereitől a világ többi részét. A kapitalizmus és a totalitarizmus ugyanígy részét képezik a gyökérvesztési folyamatnak. Az antiszemiták természetesen a zsidó befolyás szálláscsinálói. Ám még mielőtt e befolyás mérgezhetett volna, Keleten Asszíria, Nyugaton Róma metszette a gyökereket pallossal.
***
Az isteni pedagógia gondolatával már az őskereszténység beültette a fejlődés fogalmát, mondván, hogy az emberek alakításának eszközével majd képessé válik a krisztusi üzenet befogadására. Ez összevágott a közeli eseményekként beharangozott egyetemes megtérés reménységével, és a világvége eljövetelével. Minthogy azonban egyik sem következett be, tizenhét évszázad elteltével a keresztény Kinyilatkoztatás momentumán túl újraértelmezték a fejlődés ezen eszméjét. Ettől kezdve e fogalomnak a kereszténység ellen kellett fordulnia.
A kereszténység igazába keveredett mérgek zsidó eredetűek. Ez sajátosan keresztény.
A kereszténység harmóniát kívánt lelni a történelemben. Ez Hegel és Marx csírája. A történelem, mint irányított folytonosság keresztény elképzelés.
Úgy tűnik nekem, kevés jobban elhibázott gondolat van ennél. Harmóniát keresni a folyton változóban, abban, ami az örökkévaló ellentéte…Az ellentétek rossz házassága.
A humanizmus, és mindaz, ami arra következett, nem az antikvitáshoz való visszafordulás, hanem a kereszténység belső mérgezettségnek elmélyítése.
***
Csak a természetfeletti szeretet szabad. Ha erőltetjük, szükségképpen természeti szeretettel írjuk felül. De fordítva, a természetfeletti szeretet nélküli szabadosság, 1789-é, teljességgel üres, merő elvonatkoztatás, a valamikori valóságossá válás minden lehetősége nélkül.
A hiány elfogadása (részlet):
Amint a gáz, a lélek is igyekszik maradéktalanul kitölteni a rendelkezésére álló teret. Olyan gáz, amely összébb húzódna és hagyna egy kis űrt, ellentmondana az entrópia törvényének. Nem így áll a helyzet a keresztények istenével. Ellentétben Jehovával, aki természeti Isten, a keresztények Istene természetfeletti.
Nem gyakorolni az összes képességet, nem élni minden erővel, amivel rendelkezünk, ezt jelenti elviselni az ürességet. Ellenkezik ez a természet minden törvényével: csak a kegyelem képes rá.
A kegyelem betölti és kelti is e hiányt, ám ahol nincs számára űr, oda nem tud behatolni.
A jutalom szüksége, az amennyit adok, annyit kapok szüksége. Gátat szabva e szükségnek, hiányt hagyunk, és ebbe az ürességbe, mint a nyomáskülönbségből adódó huzat, egyszerre természetfeletti jutalom árad. Ha bármi más fizetségünk van, nem jön el: csak e hiány hívja életre.
***
Éppígy van az adósságok elengedésével (És nemcsak a nekünk tett rossz, hanem az általunk másoknak tett jó tekintetében is). Ekkor is önmagában fogadjuk el a hiányt.
Önmagában elfogadni a hiányt, természetfeletti dolog. Honnan az ellentételezés nélküli tett energiája? Az energiának máshonnan kell jönnie. Mégis, először kiszakítottságot, reménytelenséget kell átélnünk, az kell, hogy először űr támadjon. Űr: a lélek sötét éjszakája.
Az imádat, az irgalom (főként a kettő keveréke) valós energiát szolgáltat. Meg kell lennünk nélküle….Jutalom nélkül eltelt idő kell, természetes vagy természetfeletti jutalom nélküli idő.
A világnak is olyan képzetére van szükség, amelyből nem száműzték e hiányt. Hogy a világnak hiányozzék Isten. Mindez feltételezi a rosszat.
Az igazság szeretete azt jelenti, hogy elviselni az ürességet, következésképpen elfogadni a halált. Az igazság a halál oldalán van.
