Tao te king, 15. (Weöres Sándor)

Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtõzõt és rejtettet,
de õket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett õket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelõk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félõk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerûek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton õrizve
formálták a szennyesbõl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezõvel és újat nem alkottak.